* OveR ThE RaiNBoW *

Lágy szellő susogott a nyári éjben,

Mikor alakod feltűnt a sötétben.

Kezem megfogtad gyengéden,

Lényünk égett a szerelem hevében.

De szép esték voltak!

Egészen az egekig karoltak.

Minden más lényegtelennek tűnt,

S szemed ragyogása soha ki nem hűlt.

Ám mint minden álom és érzés,

Minden pillantás, egy érintés,

Ez sem tarthat egy életen keresztül,

S a vágy a komor valósággal szembesül.

Idővel szerelmed meghalt,

De szívem még zengi a bódító dalt,

S a pillangók a gyomrodban,

Lassanként szálltak el halottan.

Mérgezett tőröd belém állt,

S elszenvedtem a belső halált.

Büszkeséged tulajdonosát félti,

S lelkem magányát soha meg nem érti.

Lényem magánya ringat álomba,

S képzeletem visszarepít karodba.

Csak álmomban vagyok boldog,

Mert ismét veled vagyok.

De reggel ismét a valóságra ébredek,

Veled többé nem élek át szép perceket.

Könnyek közt mosolygok csendben,

A legszebb tévedés voltál az életemben.

"Egy biztos: ez az a szeretet, mely nem múlik el soha.

Mert túl van téren és időn. Mindegy, hol vagy és mikor

látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek.

Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni,

ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a

vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy

vagy"

"Nézd a parton azt a két sziklát, mely hajdanta egy volt,

s állta a vihar dühét, látod a két vonal hogy összeillik?

Van amit a természet egynek alkot és a sors kettészakít."

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé,
Eljönni onnan,hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit,ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot,soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni,s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni,mik lelkedre hulltak
Rózsákat őrizni,mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni meg őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önnmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit,csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig
Aztán,hogy elfordulok
Fáradt szememhez nyúlok
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt,nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt,hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam,hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar,engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg,mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám hallkan
Semmiség,csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.

Miért? - Valami megváltoztatott.

Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.

Mit mondasz, szív? - Szeretek mindörökké.

Lélek, mit érzel? - Így kell tönkremenni.

Hogy élsz? - Nem várva semmi jót, szerencsét.

Mégis, mi éltet? - Csak a múlt, az emlék.

Csak ennyi a fény életedben? - Ennyi.

Látsz végső célt? - Csak egy gondolatot.

Mire gondolsz? - Hogy várom a halált.

Jó lesz? - Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.

Mért kényszerít? - Mert tudom, ki vagyok.

Ki vagy? - Aki megadta magát.

Kinek? - A fájó, örök Szerelemnek.

/ Szabó Lőrinc /